Egy régi és egy új szerelem :)

Hoppá elrepült a nyár és a bejegyzések megint elmaradtak. Mint mindig most is szánom-bánom... de mentségemre legyen mondva nem történt túl sok izgalmas. Leszámítva istanbuli kirándulásomat, ami elnyerte a fő téma címet ezen bejegyzésben.

Augusztus 10-én éjszaka buszra ültem és elindultam világot látni, meg a másikfelemet újra megölelni. Enyhén voltam izgatott, talán a legjobb hasonlat, mint mikor a gyerekek karácsonyt várják, de már január óta :) És az izgalom megérte... és kellemeset csalódtam, senki sem akart megvenni tevéért.

 A török határon már izgalmassá vált a kirándulásom, mikor lekapcsoltak a vámügyőrök... ez is csak én lehetek. Volt egy kevés alkohol rendelésem, elvileg azt hittem, hogy csak plusz 1 üveggel volt nálam több, így egyet lepasszoltam a buszon... hát tévedtem (tévedni emberi dolog, nem? :)). Ez még nem is lett volna baj, ha nem az én csomagomat választják ki, hogy ellenőrizzék. Éppen csak elfoglaltam a helyemet, miután sikeresen összeszedtem a vízumot a határ másik oldaláról és mehettem is le, ahol egy "bájos" törökül beszélő bácsi várt rám... majd egy tolmács segítségével a problémát megoldottuk, mind a pénz, mind az alkohol megmaradt :) Ja és a buszsofőrök rögton a szívükbe zártak.

Kék Mecset

Az izgalmak úgy kimerítettek, hogy csodával határos módon sikeresen álomba ringatott a busz és egészen Istanbulig fel sem ébredtem. Amikor is megfordult a fejemben, hogy valami koncentrációs táborba érkezünk éppen vagy hasonló. A busz csak ment és ment lefelé egy épületben... majd felfelé (ezt később tudtam meg, hogy felfelé is mentünk)... és utána az épület körül körbe és körbe.... és beparkoltunk... mikor is megállapítottak, hogy az olaszországi szerpentinek ehhez képest pelenkások. De lehet, hogy ez csak megtévesztés a turistáknak :)

Lényeg, hogy megérkeztem!!! Mikor is az a hír fogadott, hogy egy órán át el kell szórakoztatnom magam a pályaudvaron... első WC, miközben reménykedtem, hogy az irodában beszélnek angolul... beszéltek, csak az útbaigazitást kaptam török nyelven... de sikerült és azonnal át is estem a tűzkeresztségen!!! LYUKBA PISILÉS! :) a lyukat leszámítva minden tisztára volt fényezve és a lyuk mellé egy kis víz is be volt készítve.... legközelebb utána olvasok a török WC használatának :) Persze ez után még bőven maradt időm a várakozásra... így a harmadik miniköröm után betértem egy kávéra... és az elég gyatra török tudásommal sikeresen rendeltem egy feketét :) szóval ebben a pillanatban kipipálhattam valamit a "mit kell megcsinálnom Istanbulban" listámon... megjegyzem, hogy vannak még pipa nélküli dolgok, szóval ez biztosan nem volt az utolsó látogatás :)



Taksim villamosa



És még mielőtt minden nap, minden pillanatát leírnám áttérek egy kicsit általánosba. Mint mindenki én is hallottam az általános török leírásokat... azt nem mondom, hogy semmi nem igaz belőlük, viszont hallottam a napokban egy nagyon jó mondást: "Nézd meg az öt ujjadat! Mind egyforma?" És tényleg, se mi nem vagyunk egyformák, se a törökök nem egyformák. Én kicsit otthonomra leltem ott. Istanbulban találtam egy kis Európát, de ezzel együtt a tisztelet és a kultúra párosult. Emellett meg leírhatatlanul csodás részei vannak... érdemes életünkben egyszer legalább meglátogatni az igazi eurázsiai óriás várost.

A legijesztőbb az egész látogatásomban a család egy részével való találkozás, mert barátom bátyjánál voltunk... azt hiszem világ csúcs tartó lettem az 5 méteres táv leghosszabb idő alatti megtételében. Kicsit előre, aztán sok vissza és megint és megint. De végül csak megérkeztem a nappaliba, ahol már izgalommal vártak. Mint kiderült a majdnem sógorom barátnője minimum 5 fogásos kajával készült, ami isteni volt... sok zöldség, padlizsán (nyammiiii) és minden ami jóóóó. :) Ezt az ebédet már csak a búcsú ebéd überelte a friss lángoskenyérrel és a további zöldségekkel, teával és kávéval. (huuuh azt hiszem indulok is vissza :)). Kommunikáció többé-kevésbé összejött és a törökömmel sikerült lenyűgözni őket (magamat is)... így nem is csoda, hogy a Miniatürk múzeumba bejutottam török jeggyel (csak a napszemüveg marad :)) :D

Egy negatív élményem volt, bár az is kicsit pozitívba fordult át, mégpedig, hogy a telefonommal örök búcsút intettünk egymásnak (hát nálam a mobil már csak ilyen fogyóeszköz... vagyis inkább távozó). De egy biztos, hogy ha a BKV-hoz megyek be segítséget kérni, mert a buszon eltűnt a telefonom, akkor kiröhögtek volna. Ezzel szemben 10-en ugráltak körülöttünk, egy hívogatta a (bolgár) számom, egy sofőröket hívta, kettő elment másik állomásra megnézni a buszokat, a maradék pedig maradt a körülöttünk ugráló funkcióban. :)

Végezetül... bár még oldalakat tudnék regélni... életem egyik legszebb, legtökéletesebb nyaralása volt. És remélem hamarosan hosszabb időt tölthetek el Istanbul városába, mert azt hiszem szerelmes lettem... Taksim, Kadiköy, Kék Mecset, Boszporusz... minden... vizes hamburger, döner... az emberek... Galata toronynál szóló estei utca zene... egyszerűen fantasztikus!!!

Azt hiszem komoly tartozásaim vannak... Bulgária felfedezése még mindig tart :)

Ajjaj... december 20... utolsó bejegyzésem dátuma... azt sem tudom, hogy hol kezdjem, elején vagy a végén... esetleg a közepén? 

Terveim szerint január 21-től újra Budapesten kellett volna lennem, de tanultam valamit, soha ne tervezz előre, mert valami úgyis borul. De mi is történt? Január második hetében jött egy lehetőség... nemzetközi oviban angol tanítás. Pontosabban egy szombati délutánon jött a hír, majd vasárnap önéletrajzot írtam, hétfőn önéletrajz elküld, kedden interjúra hívnak, szerdán interjú és csütörtökön első munkanap. Hát így lettem erasmusos tanulóból óvónéni :) Saját csoportom is van, a 3 évesek, ami nálunk kiscsoportnak számítana, de itt van 3 kisebb csoport (2 évesek, angol tudás szerint bontva és a bébik). Imádom csinálni, bár néha alvás idő után elgondolkodom, hogy szépen kisétálok az emeleti ablakon... de még akkor is, ezek a csöppek igazi szeretet-bombák :) na meg hihetetlen, hogy 3 évesen van olyan köztük, aki tökéletesen beszél bolgárul, angolul és románul... bezzeg én mennyit szenvedtem, hogy legalább makogni tudjak franciául, mint második idegen nyelv.



A torta bosszúja



Éles váltás... munka után magán élet... vagy valami olyasmi, mert ez is kimaradt... mint minden :) Szóval már december 20-án is említhettem volna, de kimaradt... Szóval december 8-án jött a szőke herceg fehér lovon... najó barna herceg és max tevén érkezhetett volna, mert török... de még csak nem is érkezett, mert ült... a törzshelyemen... és valahogy bele botlottam... aztán azóta sem sikerült kigabalyodni :) bár jelenleg pár száz kilométer elválaszt minket, de hamarosan csökken a távolság, nem? DEEEE!!!

És most jön a kedvencem! Ti li govorish angliski??? NEEEEE... haha.. és ez a jelenet játszódott le a bevándorlási hivatalban. Még szerencse, hogy az govorja bulgarski, camo malko :D Szóval valahogy összehoztam és megkaptam az ideiglenes tartózkodási engedély a következő egy évre... kisebb nagyobb problémákkal... azt hiszem van egy ország, ami lekörözi a magyarországi hivatali ügyintézést... legalább ott beszélnek angolul, vagy nem? Bár meg kell jegyeznem, hogy sikerült azt a hétköznapi napot kifognom otthon, amikor nincs okmányirodai ügyfélszolgálat... ez is csak én lehetek, főleg, hogy aznap repültem vissza Bulgáriába... Ja igen áprilisban pár napot töltöttem otthon is, persze semmire nem volt elég, de legalább a Túró Rudi hiányomat pótoltam.



Martenitza

Amúgy mostanában eléggé "multikultinak" kezdem érezni magam... egy részről: magyar-török kapcsolat Bulgáriában... vagy inkább török-magyar, de csak azért, mert a törökök túl "hazafiak" és a végén csúnya nézést kapnék a magyar-törökért. :) Másrészről meg egyre jobban elmélyedtem a bolgár és török kultúrában. Például Baba Marta, otthon is be kéne vezetni ezt a hagyományt, mikor is március 1-jén és az azt követő napokban, mindenki piros-fehért karkötőt és kitűzőt (martenitza) ajándékoz a másiknak, jelezve a tavasz érkezését, majd az első virágzó fánál vagy mikor meglátják az első gólyát ezeket felkötik egy fára. Állítólag szerencsét hoz :) Másik pedig a török foci... csapatokból már ötösre vizsgáznék, az is biztos. Egy valamit nagyon megtanultam fél év alatt... a foci mindenek előtt :) (lentebb: kedvenc foci indulóm :)) Emellett elkezdtem tökéletesíteni a bolgár tudásomat és próbálkozom a török nyelvvel is, több kevesebb sikerrel.

 



Várja a tiszta otthont :)

Azt hiszem fél év eseményeit nehéz lenne összefoglalni... így még egyet tartok fontosnak... és ez nem más, mint, hogy május 22-én hajnali 3-kor földrengésre ébredtem. Ez után mondja valaki, hogy nem vonzom a bajt... szerencsére (ez nem túlzott szerencse) senki nem sérült meg komolyabban, bár egy ház összeomlott. De sajnos nem csak egy kicsi popsi zizgésről volt szó, hanem egy közepes erősségű rengésről (valahol 6.4-5.8 között, attól függ melyik nemzet mérését vesszük figyelembe), ezt még követte két gyengébb de jól érezhető utórengés... bár az emberi agy csodálatos működésének köszönhetően Zsuzsika nem a menekülésen gondolkodott, hanem, hogy milyen gáz is lenne pizsamában kimenni az utcára a sok ember közé. Azóta már ki lettem okítva, hogy mi a megfelelő teendő... nem ez :) Azóta is voltak utórengések, amit őszintén kezdek unni... Azért a táskám bekészítve, ha menekülni kéne (tartalma: iratok, alvós állatok, fuvola) és mellette a teknősöm... hát igen a legfontosabb dolgok... Ja és van egy teknősöm, akinek a neve A Teknős, miután addig kerestük neki a megfelelő nevet, hogy ez ráragadt :)

Azt hiszem ennyi... a legfontosabb események, legnagyobb fordulatok... fél év után nem próbálok ígérni... de azért próbálok előbb jelentkezni :) végül egy török altató/sirató zene: